Orbán: A Fidesz akár már holnap készen áll a kormányzásra

MTI
2005.04.26. 20:50

A Fidesz akár már holnap készen állna arra, hogy a jelenlegi kormány teljesítményét messze meghaladó színvonalon kormányozza az országot, közölte Orbán Viktor pártelnök kedden egy rádióműsorban. "Ha a baj olyan mértékűvé válik, vagy válna, hogy holnap reggel kellene kormányt váltani, akkor a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség képes lenne holnap reggel is a mai kormány teljesítményét messze meghaladó színvonalú munkát nyújtani, és vállalni az ezzel járó felelősséget" - fogalmazott a Fidesz elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Orbán Viktor szerint a gazdasági helyzet, amit a 2006-ban hivatalba lépő kormánynak kezelnie kell, nehezebb lesz, mint a mostani. Mint mondta, ki kell tűzni célként a teljes foglalkoztatottságot, 3-4 százalék alatt kell tartani a munkanélküliséget, segíteni kell a kis- és középvállalkozásokat, valamint állami munkaprogramokat kell meghirdetni.

Medgyessy miniszterelnöksége alatt olyan emberek ültek a kormányrúdnál, akiknek volt tapasztalatuk, hogyan kell egy országot irányítani, ma azonban csupa olyan ember ül kormányzati pozíciókban, akik lehet, hogy sikeresek voltak a gazdasági életben, de nincs tapasztalatuk, jegyezte meg.