A baranyai SZDSZ támogatja Szilit

MTI
2005.04.27. 12:29

Az SZDSZ pécsi és baranyai szervezete támogatja Szili Katalin jelölését az államfői posztra, közölte Wekler Ferenc megyei elnök egy szerdai pécsi sajtótájékoztatón.

A napokban tartott tisztújítás keretében a városi tagság hosszas vita után, többségi szavazással, a megyei tagság pedig egy konszenzusos beszélgetést követően foglalt állás a kérdésben, mondta el Wekler Ferenc, aki hozzátette, a városi tagsággal nem egyeztetett a témáról.

"Szili Katalin támogatása mellett szólt, hogy pécsi, baranyai politikusról van szó, (...) és a tagság is jól venné, ha úgymond helyi politikus lenne a köztársasági elnök" - hangsúlyozta Bretter Zoltán, a szabad demokraták pécsi elnöke.

A szabad demokraták vezetői többször egyértelművé tették, hogy a parlamentben nem fogják megszavazni a szocialisták hivatalos államfőjelöltjét, Szili Katalint.