Két hét múlva pályázat Budapest új szimbólumáról

MTI
2005.05.20. 19:45

Várhatóan két hét múlva írják ki a Budapest új építészeti szimbólumáról szóló pályázatot, amelyet a Nemzeti Konzultáció keretében hirdettek meg - közölte Finta József, építész, a Nemzeti Konzultációs Testület tagja az MTI-vel pénteken.

Finta József, aki még márciusban Orbán Viktorral a Fidesz elnökével együtt jelentette be a pályázat meghirdetését elmondta: semmilyen megkötést nem akarnak a kiírásba foglalni, így inkább a zsűri tagjainak az új szimbólumról szóló személyes elképzeléseit csatolják majd mellékletként. Hozzátette: személyes véleménye az, hogy olyan új építészeti jelre lenne szüksége a "pusztuló-lepusztult" Budapestnek, amely elevenebbé, nyüzsgőbbé tenné a várost.

Mint mondta, a pályázaton nem lesz megkötés, akár egy meglévő épület lebontásával, parképítéssel, dunai mesterséges szigettel, vagy bármilyen "őrültnek tűnő" ötlettel is lehet jelentkezni. Nem csak a kamarai tagok, hanem az építészhallgatók, a fiatalok ötleteit is várjuk - tette hozzá Finta József.