A megszüntetésre ítélt hivatalok között ott lehet a 2002 októberében létrehozott Közszolgálati Reform Kormánymegbízotti Hivatal, amelynek vezetésével Vadász János volt szakszervezeti elnököt bízta meg a kormány - írja a Népszabadság. A hivatal csaknem három éve a közszolgálat humánpolitikai modernizációját szolgáló, egységes közszolgálati törvény megalkotására kapott megbízást. A törvénytervezet máig nem került a kormány elé. Az érintett szakszervezetek jelentős része elfogadhatatlannak nevezte a javaslatot, a héten a közigazgatási államtitkári egyeztetésen nem jutott túl az előterjesztés. Ez azt jelenti, hogy a tervezetről nem kezdődhet társadalmi vita, így az egyelőre nem kerül a kormány, illetve a parlament elé.
Kérdés, hogy ennek ellenére megtartja-e a kormányzat a belvárosi irodaházban bérelt irodákat, állja-e a kormánybiztos, két munkatársa, sajtósa, titkárnője, gépkocsivezetője bérét, a szolgálati gépkocsi fenntartási költségeit. A Népszabadság úgy tudja, Vadász megbízatásának eddigi három éve alatt tíz titkárnő és kilenc gépkocsivezető került olyan helyzetbe, hogy önszántából, esetleg kényszerűségből felállt, vagy az egykori érdekvédő döntött úgy, hogy mással kíván a továbbiakban dolgozni.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon