Répássy ismét a szőlőügyeket feltáró újságírót támadja

MTI

Kétségbe vonta a Tokaji borcsaták című cikksorozat szerzőjének szakmai szavahihetőségét Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Répássy a Magyar Nemzet szombati írására hivatkozva mondta: felvetődik a kérdés, hogy Rajnai Attila hány százalékban költötte csak az Orbánné szőlőcégéről szóló cikksorozatot. A cikksorozat egyes állításáért a közelmúltban jogerősen helyreigazításra kötelezték az ÉS-t.

A napilap információi szerint Rajnait 2002-ben egy kitalált tudósítás miatt bocsátották el a Petőfi Népe című laptól. A Bács-Kiskun megyei lap azért szüntette meg kapcsolatát külső munkatársával, mert a szerző egyik tudósításába súlyos tévedés került.

Répássy Róbert ismertette a Magyar Nemzet értesülését, mely szerint az újságíró kampányrendezvényről írt tudósításában azt írta, hogy Harrach Péter bírálta a jövendő kormány szociálpolitikáját, pedig az Orbán-kormány minisztere nem volt jelen a rendezvényen. Rajnai Attila a Magyar Nemzetnek azt mondta, nem várta meg a rendezvény végét, előbb leadta tudósítását. A Petőfi Népe akkor közleményben elismerte a hibát, és közölte, hogy a továbbiakban nem tart igényt a külső munkatárs tevékenységére.

Répássy Róbert újra elmondta, hogy szerinte "lejárató kampányt" folytat az MSZP a Fidesz elnöke ellen. Szerinte Rajnai Attila most másodszor "égett meg", mert korábban kiderült, hogy 2004-től szerződésben áll a szocialista többségű Bács-Kiskun megyei önkormányzattal.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58