Duda sem megy az Orbán-bizottságba
Duda Attila ügyvéd levélben tájékoztatta az Orbán család gazdagodását vizsgáló
parlamenti bizottságot, hogy nem kíván részt venni a bizottság
munkájában - tájékoztatta az MTI-t Molnár László, a testület elnöke. A szocialista politikus elmondta: a levelet hétfőn reggel
kapta meg. Ebben a Szárhegy dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kft.
egykori tagja azt is közli, hogy az Élet és Irodalom (ÉS) című
hetilapban megjelent három jegyzőkönyvről - amelyeket bekért a
bizottság - nincs ismerete. Mint ismeretes, az Orbán család gazdagodását vizsgáló parlamenti
bizottság idén tavasszal alakult meg azzal a céllal, hogy
megvizsgálja - az ÉS-ben megjelent riportsorozat nyomán - a volt
miniszterelnök és családjának meggazdagodásának körülményeit. A
bizottságba delegált fideszes képviselők az első ülésről Répássy
Róbert vezetésével kivonultak a teremből, és azóta nem vettek részt
a munkába. A bizottság június 29-ei ülésén szerették volna meghallgatni
Duda Attilát és Kántor Andreát, a Tokajhegyalja Kft. ügyvezetőjét,
de egyikük sem jelent meg a bizottság előtt. A testület Kántor
Andreától újabb, számára alkalmas időpontot kért a meghallgatásra. Július 6-án, szerdán kerül sor Orbán Viktor meghallgatására, aki
már korábban jelezte, részt vesz az ülésen. Ezt megelőzően Mayer
Aranka - a Tokajhegyalja Kft. egyik tagjának, Szász István Attilának
az elvált felesége - meghallgatására kerül sor ugyanazon a napon.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
tegnap, 12:16
- Belföld
Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.
4 órája
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
tegnap, 14:34
- Belföld
A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.
szeptember 13., 15:31
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04