Készül a médiatörvény rég várt módosítása

MTI

Október közepére az ORTT elé kell kerülnie a médiatörvény módosításáról szóló, szaktestület által kidolgozott tervezetnek, közölte Kovács György, a testület elnöke kedden. Ha a testületben egyetértés van, talán egy kicsit nagyobb az esély a parlamenti megegyezésre is, mondta. Ha a testület elfogadja a tervezetet, nyilvánosságra hozzák az anyagot.

Az 1996-ban elfogadott, a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény több kérdést nem, hiányosan vagy nem megfelelően rendezett. Bizonyos pontjain a technikai fejlődés, például a digitális technika megjelenése miatt kell módosítani, sorolta a törvény gyengéit Kovács György. Lényeges kérdésként említette a közszolgálati médiumok finanszírozási és irányítási rendszerének átalakítását, valamint a panaszbizottsági rendszer felülvizsgálatát.

Bogdán Tibor, a törvény-előkészítésre létrehozott bizottság vezetője elmondta, a feladat nagyságához képest kevés idejük van, öt hónap alatt kell elkészíteniük normaszöveg-javaslatukat.

Alkotmányos, működőképes, "nyitottan korszerű", azaz a most vagy később megjelenő technikai változásokra alkalmazható normaszöveget kell megalkotniuk, tette hozzá.

Jelenleg a médiahatósággal és az internettel kapcsolatos szabályozás kidolgozásánál tartanak; mondta Bogdán. A közszolgálati médiumok finanszírozásának és felügyeletének kérdésével az elkövetkező hetekben foglalkozik a testület.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31