Tisztújítás anomáliákkal a Vas megyei Fideszben

MTI

Ismét Kovács Ferencet választotta elnökének a Fidesz Vas megyei választmánya, közölték kedden Szombathelyen. Az új elnök kihívója Hende Csaba volt. Kovácsot szoros, de mégis meggyőző különbséggel választották újra, mondta Pajor András, a Fidesz megyei elnökségi tagja. Hende Csabára 17 szavazat érkezett, Kovács Ferencre 22.

A megyei elnökség tagjai közé választották többek közt Magyar Józsefet, a Fidesz zöld tagozatának vasi elnökét, akit egy héttel ezelőtt a városi szervezet jelölt a szombathelyi elnöki posztra, de végül kevesebb szavazatot kapott mint riválisa. Ezért Magyar a szombathelyi tisztújítás után a Fidesz etikai bizottságához fordult, és a tisztújításon történtek kivizsgálását kérte. Az etikai bizottság egy hónapon belül köteles válaszolni megkeresésére. Sajtóhírek szerint olyan személyek is szavaztak a szombathelyi tisztújításon, akiknek nem lett volna szavazati joga, de ezt a megválasztott elnök, Breznovits István tagadta.

A tisztújítás után Gyimesi József, a városi szervezet korábbi elnöke, a Fidesz listás országgyűlési képviselője - aki jelölést sem kapott újra - távozott a párt parlamenti frakciójából és a Fideszből is kilépett.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04