A romák biztosíthatnák parlamenti képviseletüket

MTI
A magyarországi roma társadalomnak most van lehetősége arra, hogy biztosítsa parlamenti képviseletét, vagy úgy, hogy a kisebbségi törvény keretei között delegál képviselőket, vagy pedig önmagát megszervezve indít jelölteket a 2006-os választásokon, erről Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (ÖCO) elnöke beszélt szombaton a Nógrád megyei Ecsegen.

Kolompár Orbán a Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma Nógrád megyei szervezetének tanácskozásán elmondta: az önálló jelöltállításra lát nagyobb esélyt. Az elmúlt 15 évben a roma társadalom nem tudta megfogalmazni saját érdekeit. A cigányok eddig a különböző pártok mögé sorakoztak fel a nekik tett ígéretek alapján, de ma már nem hisznek a parlamenti pártoknak, jelentette ki a roma vezető.

Kolompár Orbán annak a véleményének adott hangot, hogy adott esetben a romák eldönthetik, melyik erő alakítson 2006-ban kormányt, hiszen egy egységesen fellépő roma szervezet mögött 300-350 ezer szavazat állhat, ami a voksok 8-10 százalékának megszerzését jelentheti.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

4 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04