'Meggyógyult' a Tisza

MTI
A Tisza ökológia állapota a magyarországi és szerbiai szakaszokon nagyon hasonló ahhoz, amilyen a folyó a 2000. évi ciánkatasztrófát megelőzően volt - mondta Gyurgyics Tamara, egy pénteken befejeződő 12 napos vajdasági környezetvédelmi expedíció kutatója.

A kutató jelezte, hogy 13 fős csapatuk három hajóval a vajdasági Törökbecse és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadob közötti 500 kilométeres folyószakaszon végzett vegyi- és biológiai méréseket. A vizsgálatok alapján számottevő különbség nem állapítható meg a Tisza élővilágára vonatkozóan - közölte Gyurgyics Tamara. Hozzátette, hogy a víz- és iszapminták alapján részletes eredmények csak a laborvizsgálatokat követően, szeptemberben várhatóak.

A kutató megjegyezte, hogy a folyó ökológiai állapotának nyomon követését öt nyáron keresztül végzik, s csak a projekt lezárulta után lehet alapos megállapításokat tenni. Az idei immár a harmadik nyár, amikor a kutatók csónakjaikkal csaknem két héten át óránként vízmintákat vesznek.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17