Elrendelték Varga Tamás előzetesét

MTI
A FővárosiBíróság pénteken elrendelte Varga Tamás előzetes letartóztatását, a több éve szökésben lévő vállalkozót gazdasági bűncselekmények miatt ítélték el Magyarországon, közölte a bíróság az MTI-vel.

Wéber Edina, a Fővárosi Bíróság sajtófőnöke elmondta, a végzés indokolása szerint azért rendelték el az előzetes letartóztatást, mert a vádlott több évig szökésben volt, kézre kerítéséhez nemzetközi, illetve európai elfogatóparancsot kellett kiadni, ezek alapján feltehető volt, hogy az eljárásban csak úgy biztosítható jelenléte, ha vele szemben a legszigorúbb kényszerintézkedést alkalmazzák.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58