Vége az Orbán elleni eljárásnak megfigyelés-ügyben

MTI
2000.11.29. 17:51
A megfigyelési ügy kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök ellen Horváth László mentőápoló által rágalmazás miatt kezdeményezett eljárást a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) november 22-én megszüntette - áll a Fővárosi Bíróság szóvivő-bírájának közleményében. A megfigyelési ügy azzal vette kezdetét, hogy a miniszterelnök 1998. augusztusában bejelentette: az előző kormányzati ciklus idején közpénzekből törvénytelen és titkos adatgyűjtés folyt fideszes politikusok ellen. A közlemény szerint Horváth László feljelentésében először a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatalra bízta annak eldöntését, hogy Orbán Viktor követett-e el bűncselekményt az ügyben tett nyilatkozataival. Az ügyészség a nyomozást bűncselekmény hiányában tagadta meg. Ezt követően a feljelentés kapcsán a bíróság már csak azt vizsgálta, hogy jogosult volt-e egyáltalán Horváth László a feljelentés megtételére. Ebben a körben a PKKB azt állapította meg, hogy csak a sértett jogosult feljelentés megtételére, azonban az Orbán Viktor által elmondottak Horváth Lászlónak sem jogát, sem jogos érdekét nem sértették. Ezen túlmenően a feljelentés elkésett volt, így tehát két okból sem tekinthető joghatályosnak - áll a közleményében.