A hirosimai atomtámadásra emlékeztek a Parlament előtt

MTI
2005.08.06. 11:02
A hirosimai atomtámadás 60. évfordulóján fáklyákat és gyertyákat gyújtottak az áldozatok emlékére a Kossuth téren az Országház előtt szombaton reggel. Az Alba Kör által szervezett megemlékezésen felszólalások és visszaemlékezések hangoztak el Hirosima és Nagaszaki pusztulásáról, a békéről és a fegyverkezés leállításáról.

Báti Márk, a szervezet ügyvivője úgy vélekedett: ki kell végre mondani, hogy népirtás, az emberiség elleni bűntett volt a Hirosima és Nagaszaki ellen elkövetett atomtámadás. Az emberek kísérleti nyulak voltak Hirosimában és Nagaszakiban. Mint mondta, az Amerikai Egyesült Államoknak példát kell mutatnia az atomfegyverkezés leállításában, a leszerelésben. Szombaton délelőtt a Magyar Békeszövetség is megemlékezést tart. A dunai hajóúttal egybekötött rendezvényen egyebek között az áldozatokra emlékeznek, illetve előadás hangzik el a nukleáris fegyverkezés és leszerelés tendenciáiról.

Hirosimára 1945. augusztus 6-án dobták le az amerikaiak az atombombát, a robbanás körzetében 1,2 kilométeres sugarú körben minden a földdel vált egyenlővé.