Jenő
-3 °C
6 °C

Program indul a Cserehát felzárkóztatásáért

MTI
2005.08.09. 15:52

Az ország egyik legszegényebb vidékének, a Cserehát térségének felzárkóztatását, a regionális egyenlőtlenségek megszüntetését célozza az a program, amelynek dokumentumát Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter és Mizsei Kálmán, az ENSZ Fejlesztési Programjának regionális igazgatója írta alá kedden Budapesten.

A szeptemberben, ENSZ hozzájárulással induló program 2005 és 2007 között segíti a térség fejlődését. A program költségvetése mintegy 500 millió forint és pályázati rendszerben valósul meg. Göncz Kinga kiemelte: a kormány a pénzt úgy szeretné elkölteni, hogy fenntartható fejlődés induljon el a térségben. Az esélyegyenlőségi miniszter a program céljai között jelölte meg az esély- és forrásteremtést. Ennek jegyében szolgáltató-fejlesztő központot állítanak fel, amelynek célja a közösségi kezdeményezések és fejlesztési elképzelések megvalósításának támogatása.

A tárcavezető célként fogalmazta meg a közösségi alapú, integrált szociális fejlesztési programok megvalósítását. Mint mondta, szeretnék, ha a közszolgáltatásokhoz való hozzáférés fejlődni tudna.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?