Jenő
-3 °C
6 °C

A parlament négy alkotmánybírót választ

MTI
2005.08.30. 11:50

Szeptember 12-én az Országgyűlés négy alkotmánybírót fog megválasztani - jelentette be újságíróknak Szili Katalin kedden, az alkotmánybírókat jelölő parlamenti testület egyeztetése után. A házelnök elmondta: két jelölt - Bragyova András és Kovács Péter - személyében már korábban egyetértés volt a frakciók között, most pedig abban egyeztek meg, hogy újraválasztják a jelenlegi alkotmánybírósági elnök Holló Andrást és egy korábbi tagot, Lábady Tamást.

Az újraválasztással szemben az SZDSZ és az MDF is elvi fenntartásait hangoztatta, jelezve egyúttal, hogy a személyekkel kapcsolatban nincsenek kifogásai. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője az MTI-nek elmondta: a magyar jogásztársadalom felé tartja rossz üzenetnek korábban már volt tagok újraválasztását, hiszen lenne elég alkotmánybírónak alkalmas jogász Magyarországon, csak a pártok képtelenek megegyezni. A törvény szerint 11 tagú Alkotmánybíróság tavaly december óta a határozatképesség határán, 8 fővel működik.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?