Juhász Ferenc rakétafejet visz Amerikába

MTI
2005.10.04. 16:19

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter közölte: az Egyesült Államokba látogató magyar kormányzati delegáció elmúlt évi teljesítményét és korábban kifejtett elkötelezettségét viszi szövetségeséhez, "puttonyában" nincs más katonai felajánlásra vonatkozó muníció, de ezt el sem várják tőle.

Szavai szerint Magyarország az elmúlt időszakban kiszámítható szövetséges, jó politikai partner volt, és célja, hogy olyan gazdasági-politikai támogatást szerezzen, amely segíti integrációs törekvéseit, mindenekelőtt az uniós felzárkózás tekintetében.

Juhász Ferenc rámutatott: a Magyar Köztársaság részt vett eddig is a terrorizmus elleni küzdelemben, részt vállalt katonai misszióban, Irakban és Afganisztánban is szerepet vállalt. Szerinte az az ezer katona, akiket Magyarország NATO-, vagy uniós műveletekhez felajánlott, a köztársaság teherbíróképességének és biztonságpolitikai érdekeinek megfelelő szerepvállalást jelent.

Juhász Ferenc elmondta, hogy ő maga ajándékba az első olyan rakétafejet viszi Amerikába, amelyet az amerikai együttműködéssel megkezdődött magyarországi rakétamegsemmisítési program keretében szereltek le. Hozzátette: tervezik, hogy az Afganisztánban állomásozó katonákat bevonják a regionális újjáépítési csoport tevékenységébe.