Számítógépeket raknak az összes bírósági tárgyalóterembe

MTI
2005.10.05. 14:04

Az ország valamennyi tárgyalótermében hónapokon belül számítógép segíti majd a bírák munkáját, jelentette ki szerdán Szombathelyen Lomnici Zoltán, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke. "A legtöbb tárgyalóteremben az országban ma már van számítógép, most 86 százalékos az ellátottság, (...) ha a költségvetés megadja a bíróságoknak a szükséges támogatást, a hiány hónapokon belül pótolható" - mondta.

Lomnici Zoltán szerint a bírák napi munkájának nélkülözhetetlen eszköze lett a számítógép; mint mondta, ma már egyetlen bíró sem hivatkozhat arra, hogy azért nem ismeri mondjuk a Legfelsőbb Bíróság valamelyik jogegységi döntését, mert nem tudta megnézni azt a bíróságon. "Több mint 160 ezer határozat érhető el a bíróságok belső informatikai hálózatán, (...) a legkülönbözőbb adatbázisok váltak azonnal elérhetővé a bírák számára" - közölte.