Gyásznap Salgótarjánban az 56-os sortűz emlékére

MTI
2005.12.08. 16:39

Salgótarján városa az áldozatok mellett áll, a tettesek nem kapnak sem megértést, sem erkölcsi felmentést - mondta a december 8-i sortűz 49. évfordulóján tartott városi gyásznapon Puszta Béla, Salgótarján polgármestere. Az önkormányzat és a Pofosz Nógrád megyei szervezete közös megemlékezésén a város vezetője hangoztatta: tudatosítani kell, hogy a sortűz alapvető oka a politika által gerjesztett és vezényelt gyűlöletkeltés, kirekesztés, és az esztelen indulat volt.

Juhász Attila, a Pofosz megyei elnöke a sortűz helyszínén tartott megemlékezésen felidézte: a Kádár-kormány már december 4-én elhatározta, hogy sortüzekkel félemlíti meg a nemzetet. Szavai szerint a tatabányai, salgótarjáni, miskolci, egri "tömeggyilkosságok célja a hatalom kizárólagos gyakorlása, a munkástanácsok felszámolása, és a keresztény szellemiség megsemmisítése" volt.

Salgótarjánban 1956. december 8-án mintegy négyezer fős tömeg követelte több letartóztatott bányász szabadon bocsátását. A békésen tüntető polgárokra a megyei tanács épülete előtt felsorakozott szovjet katonák, valamint a velük együttműködő karhatalmisták nyitottak tüzet. Pontos adatok az áldozatok és sebesültek számáról a mai napig nincsenek. Juhász Attila szerint Salgótarjánban 131 halálos áldozatot és 150 sebesültet követelt a sortűz.