A civilek újabb elnökjelölést kezdeményeznek a rádiónál

MTI
2005.12.18. 19:18

Még ebben a pályázati fordulóban válasszon elnököt a Magyar Rádió élére a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriuma - kezdeményezi egyikük vasárnapi közlése szerint a testület több civil tagja hétfői tanácskozásukon.

"Biztosra vehető" Pós Péter szerint, hogy lesz ilyen indítványuk; mint mondta, a nyár óta üresen álló poszt mostani betöltésében semmi, még az időközben kiírt - és szerintük eredményes választás esetén visszavonható - újabb pályázat sem akadályozhatja meg a kuratóriumot.

A civil kurátor emlékeztetett arra, hogy a médiatörvény szerint e hónap végéig van idejük az elnök személyének kiválasztására. A kuratórium elnökségének legutóbb hétfőn nem sikerült elnököt jelölni a tavasz óta immáron negyedik pályázat indulói közül, ezért a testület úgy döntött: újabb pályázatot írnak ki a tisztségre, amelynek beadási határidejét jövő június 13-ban határozták meg.