Magyar Rádió: nincs egyetértés a vezetők mandátumáról

MTI
2006.01.03. 12:33

Nincs egyetértés a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének tagjai között abban, kinek a joga a múlt év utolsó napjával lejárt vezetői mandátumok meghosszabbítása. A testület egyik, neve mellőzését kérő kormánypárti delegáltja úgy nyilatkozott: joguk van határozni a kérdésben, hiszen a nyáron távozott elnök megválasztása előtti egy évben is hozott ilyen döntéseket, éppen a testület mostani elnökhelyettesének vezetése alatt. Mint mondta, emellett keresik a jogszabályi lehetőséget arra, hogy a posztok betöltéséig a régi adóvezetők helyükön maradhassanak, hiszen e nélkül működésképtelenné válna a közszolgálati médium.

Szadai Károly elnökhelyettes szerint a társadalmi delegáltakkal kiegészült nagykuratóriumnak kell döntenie abban a kérdésben, hogy felhatalmazást ad-e az alelnököknek a megbízatások meghosszabbítására. Hozzátette, ezeknek a vezetőknek "a munkájukat addig is el kell végezniük". Augusztus eleje óta van elnök nélkül a Magyar Rádió, amelyben éppen az első számú vezető dönthetne arról, hogy az eddigi megbízatások lejárta után ki legyen a Kossuth rádió adófőszerkesztő-helyettese, illetve a Petőfi és a Bartók adó vezetője.