Nyakó István: nem követtem el törvénytelenséget

MTI
2006.02.17. 16:27

Helyreigazítást kér a Magyar Nemzet című napilaptól és bocsánatkérést vár Rogán Antaltól, a Fidesz kampányfőnökétől Nyakó István, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 9-es számú encsi választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje.

A napilap február elején arról írt, hogy az MSZP jelenlegi listás képviselője, a 9-es számú abaúji választókerület képviselőjelöltje, illetve segítői a törvényben megadott február 6-i határidő előtt elkezdték gyűjteni a képviselőjelöltség megszerzéséhez szükséges ajánlócédulákat a krasznokvajdai körjegyzőséghez tartozó öt abaúji településen.

A napilap és később Rogán Antal ezzel kapcsolatban egy televíziós műsorban törvényszegéssel vádolt meg, miközben a helyi választókerületi bizottság az ügyet kivizsgáló határozatában egy szóval sem marasztalt el - közölte Nyakó István.

Mitró János, az öt abaúji település körjegyzője az MTI-nek korábban nyilatkozva elismerte, hogy az egyik faluban valóban egy nappal korábban továbbította a kézbesítő az ajánlószelvényeket, ám a választási bizottság szerint ez máshol is megtörtént. A bizottság figyelmét Ódor Ferenc, a térség fideszes honatyája hívta fel a törvénysértésre. A bizottság - Nyakó említése nélkül - megállapította a jogszabálysértést, de elutasította az idő előtt átadott ajánlószelvények megsemmisítését.