Bántalmazta-e a fideszes aktivistát a szomszédja?

MTI

Bántalmazás miatt feljelentést tett a rendőrségen az az 56 éves drávaszentesi asszony, akit országgyűlési képviselőjének, a Fidesz jelöltjének közlése szerint azért vert meg szomszédja, mert a Fidesznek gyűjtött ajánlószelvényeket. A hírbe hozott szomszéd állítja, senkit sem bántott.

Kuzma László képviselő-jelölt újságíróknak, köztük az MTI-nek, azt mondta: a törékeny alkatú, beteges nőt a szemben lakó szomszéd az utcán szidalmazta, bántalmazta, mert a polgári oldalt képviseli. Hozzátette: az asszonyt mentő vitte el a nagyatádi kórházba, ahol ambulánsan ellátták, majd hazabocsátották. Csontja nem tört, de lábra állni csak nehezen tud - érzékeltette a sérülés fokát az országgyűlési képviselő, akit szavai szerint "megdöbbentett" és "nagyon felzaklatott" az, ami történt.

A szidalmazással és veréssel megvádolt szomszéd közlése szerint ő az asszony élettársával beszélgetett annak háza előtt, a kapuban. Az éppen akkor hazaérkező asszony veszekedni kezdett az élettársával, aki bement a házba. A nő nekitámaszkodott a rossz állapotban lévő kerítésnek, a havon megcsúszott és elesett. A megvádolt férfi szerint a kihívott rendőröknek a nő azt válaszolta: elcsúszott, ám ezt a vallomását később megváltoztatta. A szomszéd nem tagja egyik pártnak sem, s nem tudja kinek áll érdekében, hogy "politikai tőkét kovácsoljon" egy valótlan állításból.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája