Beperli a szolnoki polgármestert a helyi Fidesz

Beperli a Fidesz helyi szervezete Szolnok szocialista polgármesterét egy lakossági fórumon tett kijelentése miatt. A 2006. február 6-án megtartott szolnoki lakossági fórumon Botka Lajosné egy telekeladásról szóló kérdésre válaszolva azt állította, hogy az előző ciklusban a fideszes képviselők kétszáz telek kiosztására alkalmas területet adtak el 30 millió 800 ezer forintért egy olyan vállalkozásnak, amelynek vezetője szintén fideszes képviselő volt. Ez a kijelentés valótlan állítás, amely sérti az érintett és a többi fideszes képviselő jó hírnevét, mondta Szalay Ferenc.

A Fidesz városi elnöke szerint ezzel szemben az az igazság, hogy a szóban forgó ingatlan pályázat útján kelt el, az értékelő bizottságban pedig fideszes és szocialista képviselők egyaránt voltak. Az eladást pedig a képviselő-testület hagyta jóvá, és nem a fideszes képviselők. Szalay Ferenc szerint súlyos hiba, ha valaki a választási kampányt lejárató kampánynak tekinti, alaptalan és valótlan kijelentésekkel illeti a másik felet. A szolnoki Fidesz a kereseti kérelemben azt kéri, hogy a bíróság kötelezze az alperest az általa elmondottak helyesbítésére, továbbá egymillió forint nem vagyoni kár megtérítésére, amelyet jótékonysági célra kívánnak fordítani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17