Pulitzer emlékdíj az Index főszerkesztőjének

MTI
Öt alkotó és egy alkotóközösség képviselője vehette át a magyar Pulitzer-díjat vasárnap Budapesten. A Joseph Pulitzer Emlékdíj Alapítvány kuratóriuma 16. alkalommal adta át elismeréseit. A testület összesen mintegy kétszáz pályaművet értékelt.

Előző évi tevékenysége alapján "Publicisztika" kategóriában Uj Péter, az Index internetes portál főszerkesztője, a Népszabadság külső munkatársa és Fehér Béla, a Magyar Nemzet Hétvégi Magazinjának szerkesztője, aki a napilapban Magyar zsebtükör rovatcímmel publikál, kapott díjat.

Szente László, a Magyar Rádió vezető szerkesztője "Rádiós és televíziós újságírói tevékenység" kategóriában nyerte el az emlékdíjat. A "Képi megjelenítés" kategóriában Teknős Miklós fotográfust díjazta a kuratórium. A díjat elsősorban a váci fegyház lakóiról készült sorozata elismeréseként vehette át. Az "Életmű" kategóriában Lengyel László közgazdász, közíró lett a díjazott. Három évtizede, heti vagy havi rendszerességgel jelennek meg cikkei, amelyekben "ostoroz mindent és mindenkit, ami vagy aki gátja annak, hogy Magyarország mielőbb civilizált, működőképes, dinamikus és sikeres európai országgá váljon" - hangzott el a méltatásban. Az "Alkotóközösségek" kategória díját a Figyelő szerkesztősége kapta. Az elismerést a hamarosan ötvenéves hetilap főszerkesztője, Martin József Péter vette át. A díjakat az alapító, a New Orleansban élő magyar üzletember, Fábry Pál adta át.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17