Az ellenzék szerepel többet a debreceni tévében

MTI

"A Debrecen Televízió abszolút kiegyensúlyozottan szerepelteti a különböző politikai erőket hír- és magazinműsoraiban" - mondta Széles Tamás, a Debrecen Televízió Kft. ügyvezető igazgatója, aki kedden átvette Gadus István SZDSZ-es politikustól annak sajtótájékoztatójáról szóló írásos anyagot. AZ SZDSZ szerint a helyi, a köz tulajdonában lévő média "sajnálatos módon egyoldalúan tájékoztat, manipulál, a Fidesz rendelkezései szerint működik, politikai agitációt folytat, a politikai ellenfeleket, a más nézeteket vallókat elhallgatja."

Ezt Széles vitatja, és ORTT-adatokat nyújtott át a politikusnak. A legfrissebb idei adatok szerint a Debrecen Televízió hírműsorában a kormány 0,8 százalékos, az MSZP 36,8 százalékos, az SZDSZ 8,8 százalékos, vagyis a kormánypártok együtt 46,4 százalékos arányban szerepeltek. A Fidesz 44 százalékos, az MDF pedig 7,2 százalékos, vagyis az ellenzék együttesen 51,2 százalékos arányban szerepelt. A parlamenten kívüli pártok pedig 2,4 százalékos arányban tűntek fel hírműsoraikban - tette hozzá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája