Gémesi: visszafejlődik az önkormányzati rendszer

MTI
Az önkormányzati rendszer visszafejlődéséről és az MDF által javasolt önkormányzati reformról beszélt Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke pénteken Pécsett.

A növekvő finanszírozási válság és az elmaradt reformok miatt nem fejlődik, hanem visszafejlődik az önkormányzati rendszer Magyarországon. Idén mintegy 80-100 milliárd forinttal kevesebb az önkormányzatok pénze abban a tekintetben, hogy nem kaptak elegendő forrást a kötelező többletfeladatok ellátására - mondta el a Magyar Demokrata Fórum elnökségi tagja sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az állam az elmúlt négy évben összesen 300 milliárd forint költséget igénylő többletfeladattal látta el a településeket.

Helyzetüket tavaly tovább nehezítette, hogy 28 milliárd forint fel nem használható céltartalékot is képezniük kellett, amelyet végül nem kaptak meg. Növekvő működési költségeik fedezésére fejlesztéseik terhére csoportosítottak át forrásokat, vagyis nem jutott elegendő pénz például az utak felújítására, a hóeltakarításra.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17