Gyurcsány nem hagyta, hogy lecsókolomozzák

MTI

Az MSZP, ha az áprilisi országgyűlési választáson újra lehetőséget kap a szavazóktól a kormányalakításra, az Európai Unió fejlett részéhez felzárkózó és versenyképes Magyarországot kíván építeni - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc a párt nyíregyházi választási nagygyűlésén péntek este.

A program alapján a modern ipar, a logisztika és az idegenforgalom fejlesztése lesz a kiemelt terület, s azt szeretnénk, ha ebben Európa legjobbja lenne néhány év múlva az ország - mondta a miniszterelnök a város sportcsarnokában, ahol mintegy ötezren zsúfolódtak össze.

Gyurcsány Ferenc beszéde egy részét a széksorok között sétálva mondta el, majd felhívott az emelvényre egy Eszter és egy Tamás nevű fiatalt. A 16 éves fiú "csókolommal" köszönt a kormányfőnek, mire a miniszterelnök a hallgatóság nagy tetszésére összetegeződött vele.

A fiatalokat a kormányfő arról kérdezte, döntöttek-e már, hogy mik akarnak lenni. A válasz után - miszerint egyikük bőrárú-készítő szakmát tanul, a másikuk középiskolába jár - Gyurcsány Ferenc elmondta: az MSZP is hozzájuk hasonlóan döntött, amikor elhatározta, milyen irányt ad a fejlődésnek, mert - mint kijelentette - "mindent nem lehet fejleszteni, mert akkor középszerűség születik".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája