Időközi választás Mosonmagyaróváron és Szentendrén

MTI
Időközi önkormányzati képviselőválasztást tartanak vasárnap Mosonmagyaróváron a 7-es számú egyéni választókerületben. A szavazás reggel 6 órakor megkezdődött és este 7 óráig tart. Négy jelölt, az MDF, az SZDSZ és az MSZP közös, valamint a Fidesz és a KDNP közös jelöltje, illetve egy független jelölt indul a versenyben. Az időközi önkormányzati képviselőválasztásra azért kerül sor, mert a választókerület képviselője tavaly decemberben elhunyt. Ő az SZDSZ és az MSZP közös jelöltjeként került a képviselőtestületbe. A választáson 1 721 szavazásra jogosult állampolgár két szavazókörben adhatja le voksát.

Megkezdődött az időközi polgármester-választás a Pest megyei Szentendrén is, ahol vasárnap reggel a város 21 szavazókörében reggel hét órára már kétszázheten (a szavazásra jogosultak 1,1 százaléka) adták le voksukat a három jelölt valamelyikére. Szentendrén összesen 19 378 helyi lakos jogosult annak eldöntésére, ki legyen a város új polgármestere. Az iskolákban, közintézményekben berendezett szavazóhelyiségekben reggel 6 órától este 7 óráig járulhatnak az emberek az urnák elé. Az a jelölt nyer, aki a legtöbb érvényes szavazatot kapja.

Az időközi választást azért kellett kiírni, mert a korábbi - szocialista - polgármester az év végén lemondott posztjáról. Most Dietz Ferenc, a Fidesz és más szervezetek, Filó András, a MIÉP-Jobbik és Drobilisch Erzsébet, az MSZP támogatottja indul jelöltként. Korábban mindhárman elmondták az MTI-nek, hogy amennyiben nyernek, úgy ősszel ismét indulni kívánnak a polgármesteri megbízatásért, most a győztes csupán fél évig, az októberben esedékes önkormányzati választás időszakáig irányíthatja a várost.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája