Májusban indul a per a K and H ügyben

MTI

Májusban kezdi tárgyalni a Fővárosi Bíróság a K and H Equitisnél történt sikkasztások ügyét - közölték a bíróság sajtótitkárságán.

A Fővárosi Főügyészség tavaly augusztus 24-én nyújtotta be a vádiratot a Fővárosi Bírósághoz Kulcsár Attila és húsz társa ügyében sikkasztás, pénzmosás, vesztegetés, orgazdaság és bűnpártolás miatt.

Az ügyet Varga Zoltán bíró az épület legnagyobb termében tárgyalja, és mivel egy másik nagy ügy, a vecsési számlagyár tárgyalása is folyamatban van, technikailag össze kellett hangolni a két eseményt. A tárgyalási napok szervezésénél figyelembe kellett venni, hogy az ügyben sok tanú, vádlott és szakértő szerepel, s egyeztetni kellett az ügyvédekkel is.

A korábbi közlések szerint a sikkasztás elkövetési értéke körülbelül 23 milliárd forint, a cselekménnyel okozott kár mintegy 8,3 milliárd forint. Ennek jelentős része, 6,3 milliárd forint - hét gyanúsított teljes vagyona, négy cég - zár alatt van.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája