Gyurcsány szerint nem jó Mikola országában élni

MTI
A miniszterelnök az elmúlt hetek történései alapján úgy látja, egyre többen borzonganak bele már a gondolatba is, hogy a Mikola István, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje által elképzelt országban kellene élniük; Gyurcsány Ferenc erről a Vasárnapi Hírek című hetilapnak adott interjújában beszélt.

"Olyannak látom az elmúlt hetek történéseit, hogy egyre többen borzonganak bele már csak abba a gondolatba is, hogy a Mikola úr által elképzelt Magyarországon kellene élniük" - mondta Gyurcsány Ferenc a vasárnap megjelent újságban.

A kormányfő kifejtette, egyre világosabb a két nagy párt közötti különbség, a választások tétje.

"Mi olyan országot akarunk teremteni, amelyben nem politikusok mondják meg, hogy milyen zenét hallgassunk, nem a határon túl élőknek adott szavazati jog betonozza be a hatalmat, hanem (...), amelyben mindenki betartja a törvényt, nem kopogtatnak naponta háromszor a lakásunk ajtaján, megmondani, hogy mi a dolgunk" - fogalmazott.

Hozzátette, meglátása szerint az emberek nem kérnek abból az országból, amelyben "a népnevelés lenne a politika legfőbb feladata".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25