SZDSZ: Hat pont a kisebb, hatékonyabb államért

MTI
Hat pontban foglalta össze Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke a párt kisebb, olcsóbb és hatékonyabb állam megteremtésére kidolgozott javaslatait vasárnap Budapesten: a szabad demokraták többek között felére csökkentenék az önkormányzati képviselők számát, megszüntetnének bizonyos minisztériumokat, s 250 tagú parlamentet működtetnének.

Kuncze Gábor elmondta, hogy az önkormányzati képviselők számának 32 ezerről 15-16 ezerre csökkentéséről már kidolgozták törvényjavaslatukat, s letették a parlament asztalára.

Kész a törvényjavaslat a 250 tagú parlamentről is, közölte a pártelnök, hozzátéve: az egyeztetések ugyan nem voltak sikeresek e témában, de a politika úgy tudja jelezni, hogy komolyan gondolja a bürokrácia csökkentését, ha magán kezdi. Ezért a következő ciklus elején rögtön meg kellene egyezniük a pártoknak a parlament létszámában, s ezt már 2010-től érvényesíteni lehetne.

Az SZDSZ szerint 10-12 minisztériumnak kellene működnie. Megszüntetnék azokat a tárcákat, amelyek már betöltötték funkciójukat, illetve tevékenységük máshol elhelyezhető. A liberálisok vezetője ezek közé sorolta a munkaügyi, az informatikai és a hírközlési minisztériumokat.

A szabad demokraták szerint nincs szükség tárca nélküli miniszterekre, s jelentősen csökkentenék a politikai és helyettes államtitkárok számát is.

2010-re választott régiókat hoznának létre, megerősítenék a kistérségeket, és megszüntetnék az önkormányzati megyéket.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17