A Fiatal Baloldal szerint a Fidesz elcsúfítja Miskolc belvárosát

MTI
A Fiatal Baloldal (FIB) elképesztőnek tartja, hogy amíg a miskolci önkormányzat a város főutcájának megújításán fáradozik, addig Pelczné Gáll Ildikó és pártja, a Fidesz, engedély nélküli molinókkal és plakátokkal csúfítja el a védettség alatt álló történelmi belvárost - írja az MTI-hez eljuttatott közleményében Pápai Gábor, a FIB országos elnökségi tagja. A Fidesz szerint alaptalan rágalomról van szó.

Tudomásunk szerint, sem az önkormányzat, sem pedig a Miskolci Nemzeti Színház engedélyét nem kérték ki azért, hogy a Városháza illetve a színház falán lévő kampókra ormótlan választási molinókat helyezzenek el - fogalmaz Pápai Gábor.

A fiatal politikus úgy véli, hogy a főutcai homlokzatok falát csúfító és a hirdetési hengerekre - szintén engedély nélkül - kihelyezett plakátok azt bizonyítják, hogy hiába ígérte a Fidesz, hogy tiszteletben tartja más pártok plakátjait, gyalázatos módon átragasztja azokat és attól sem riad vissza, hogy a szocialista és más pártok által vásárolt hirdetési felületeket összerondítja, az ott lévő fizetett hirdetéseket pedig letépi.

Juga György, a Fidesz miskolci szervezetének elnöke az MTI-nek azt mondta: "alaptalanul vádaskodik a Fiatal Baloldal". A Fidesz egy professzionális reklámcéggel áll szerződéses kapcsolatban, mind a molinók, mind a plakátok elhelyezéséért, felragasztásáért fizet a társaságnak, amely megállapodott a hirdetőfelületek tulajdonosaival azok használatáról

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17