Semjén: a vallás magánügy és közügy is

MTI

A miniszterelnök folyamatosan kétségbe vonja az egyháznak azt a jogát, hogy közéleti kérdésekben megszólaljon - mondta Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön.

A KDNP elnöke kiemelte: a vallás egyfelől személyes ügy, mivel az az egyes emberek döntése, hogy vallásosak, nem vallásosak, melyik valláshoz tartoznak, járnak-e templomba, vagy nem. Annyiban viszont van közügyi jellege, amennyiben az egyház intézményrendszereket - iskolákat, szociális otthonokat, kórházakat - tart fenn. Ezeknek a működtetése már közügy - jelentette ki, hozzátéve: az is közügy, hogy az egyháznak mint jogi személynek joga van közéleti kérdésekben is megnyilvánulni.

Elmondta, "ügyeletes aláírók" egy csoportja újra aláírást gyűjt ellene, amiben szerinte az a furcsa, hogy nem ellene gyűjtik valójában, hanem Mindszenty bíboros ellen. Kiemelte, az általa elmondott idézet Mindszenty bíborostól való.

A Fidesz országos listáján negyedik helyen szereplő Semjén Zsolt a KDNP országos nagygyűlésén bírálta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azon kijelentését, hogy a vallás magánügy. Semjén - Mindszenty bíboros 1946-os szavait idézve - kijelentette: ahol a vallás magánügy, ott korrupcióba, bűnbe, kegyetlenségbe fordul az élet. Azt ugyancsak Mindszenty bíboros mondta korábban, hogy Hitlerék is magánügynek tekintették a vallást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25