Kóka: ment a "haveroknak történő osztogatás"

MTI

Ha az SZDSZ van nagy súllyal a parlamentben, akkor nincs Orbán Viktor és Mikola István kormánya - mondta Kóka János gazdasági miniszter a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában csütörtökön. A liberális politikus hozzátette: "ha Gyurcsány Ferenc kormányában megfelelő részvétellel vannak ott a liberálisok, akkor végig fogjuk tudni csinálni a reformokat".

A polgári kormány Széchenyi-tervére utalva azt mondta: tudja, hogy ment a "haveroknak történő osztogatás". Mint mondta, pártjának jó a memóriája és visszaemlékszik Simicska Lajosra, Kövér Lászlóra, és visszaemlékeznek azokra a "mutyikra, melyek ma hullanak ki a szekrényből, amikor a Széchenyi-tervet próbáljuk meg felgöngyölíteni". Példaként említette: felveti a bűncselekmény gyanúját, hogyha olyan cégeknek utalnak ki állami pénzeket, amelyek éppen felszámolás alatt vannak, és amely cégek a kecskeméti maffiaper vádlottjaihoz köthetők.

Kóka János közölte, két hete kapott egy bejelentést, ami arról szólt, hogy egy olyan cégnek utaltak ki rendkívüli sürgősséggel 87,5 millió forintot (a polgári kormány idején), amely akkor már három hete felszámolás alatt volt. A cég arra kapott pénzt, hogy egy termálszálló létesüljön, egy olyan helyen, ahol nincs is termálvíz. A szabad demokrata politikus feltette a kérdést: miért kellett az elbukott választások után rendkívüli sürgősséggel kiosztani 27,7 milliárd forintot?

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31