Rágalmazó névtelen szórólapok Szombathelyen

MTI

A szombathelyi 2. számú választási bizottság helyt adott annak a választási kifogásnak, amelyet Hende Csaba, a Fidesz országgyűlési képviselője, a választókörzet Fidesz-KDNP jelöltje nyújtott be. A panasz szerint március 25-én Csempeszkopács községben személyét lejáratni kívánó, rágalmazó tartalmú névtelen szórólapokat terjesztettek.

"Az ismeretlen tettes, mint a szórólap kiadója és a kiadásért felelős személy, a sokszorosításért felelős személy, a szerkesztésért felelős személy, valamint T.I. és S.Z., a közlésért felelős személyek megsértették a választás tisztaságának megóvása, az esélyegyenlőség a jelöltek és a jelölő szervezetek között, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét" - szögezi le a sajtóhoz eljuttatott és az interneten is közzétett határozatában a választási bizottság.

A bizottság feljelentést tesz sajtóigazgatási szabálysértés elkövetésének gyanúja miatt Szombathely jegyzőjénél. A testület nem találta bizonyíthatónak azt a kifogásban szereplő állítást, mely szerint a szórólapokat Gaál Angelika a választókerület szocialista jelöltje készíttette volna, illetve azok terjesztésére megbízást adott volna. A bizottság egyik tagja, Hollósy Tamás különvéleményt fogalmazott meg: szerinte a bizottság által meghallgatott három tanú kétséget kizáróan bizonyította, hogy a szórólap terjesztésére az MSZP-től kapott megbízást.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

3 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17