Jótékony célra fordítják fizetésemelésüket a kormánytagok

MTI

Áprilistól a kormánytagok fizetésük egy részét - de legalább bruttó 60 ezer forintot - jótékonysági célra fordítják - közölte csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Batiz András. "A kabinet tagjai megegyeztek abban is, hogy a pénzt mindannyian a Vöröskeresztnek utalják majd át, arra kérve a szervezetet, hogy abból a belvíz- és az esetleges árvízkárosultakat támogassa" - hangsúlyozta a kormányszóvivő.

A döntés részleteiről szólva elmondta, április 1-jétől öt százalékkal nő a köztisztviselői illetményalap, így ennyivel emelkedik a köztisztviselők - köztük a miniszterek - fizetése is. Hozzátette: a kormánytagok esetében ez mintegy bruttó 60 ezer forintot jelent havonta. "A jogszabályok szerint nincs lehetősége a kormányfőnek és a minisztereknek arra, hogy lemondjanak a fizetésükről, vagy hogy automatikusan átutalják valahova a pénz egy részét" - mondta Batiz András emlékeztetve arra, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is felveszi, és saját maga utalja át jótékony célokra a fizetését.

A kormányszóvivő tájékoztatóján beszélt arról is, hogy a törvények szerint hat havi juttatás illeti meg azokat a kormánytagokat, akik a választások után, a jelenlegi koalíció győzelme esetén esetleg nem lesznek tagjai a kormánynak. "Ha lesznek ilyenek, akkor ők lemondanak ennek a növekményéről is, akik pedig az új kormány munkájában is részt fognak venni, azok esetében természetesen érvényes a már említett felajánlás" - tette hozzá.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17