Kolompár Orbán: ma már nem elég cigánynak látszani

MTI
2006.04.01. 23:48
Ma már nem elég cigánynak látszani: ahhoz, hogy valaki érdemben tudja képviselni a cigányság érdekeit, "innen bentről kell cigánynak lennie - mondta Kolompár Orbán, az MCF Roma Összefogás Párt elnöke Salgótarjánban lakossági fórumon szombaton.

Kolompár Orbán azt vette végig beszédében, mi mindent ígértek a cigányoknak a rendszerváltás óta, mit tettek értük az időközben megjelenő roma politikusok, és mi vezetett oda, hogy 2005 októberében megalakult az első roma párt, megteremtve annak lehetőségét, hogy a cigány emberek április 9-én végre ne a parlamenti pártokról, hanem magukról dönthessenek. A Roma Összefogás elnöke abból indult ki, hogy "a rendszerváltás iszonyú csapást mért a roma társadalomra", mert 1990 előtt a romák 90 százaléka dolgozott. "1990-ben jöttek a parlamenti pártok, mindenki ígért nekünk mindent, mindenki azt mondta, a romáknak lesz munkája; jöttek a mi nagy roma vezetőink is, akik azt mondták, az MSZP-re, kell szavazni, a Fideszre, az SZDSZ-re (...) kell szavazni, mert ez fogja megoldani a romák problémáját" - fogalmazott, hozzátéve: 1990 és 1994 között a romákkal nem foglalkozott senki. "Érdekes módon" 1994-ben megint megjelentek, és megint azt mondták, a romáknak lesz munkája, lakása, a gyermekeinket nem fogják szegregált iskolákba zárni, "és mi '94-ben megint elmentünk szavazni, hittünk a roma politikusoknak, akik vittek minket még autóval is" - folytatta. 1994 és 1998 között megint magunkra maradtunk az ígéretekkel - mondta. Kolompár Orbán elmondta: 98-ban be is juttattak két-három roma embert a parlamentbe, csakhogy ők "nem a parlamentbe kerültek, hanem a Parlament ablakaiba kirakatként", és "minket megint megvezettek". 2002-ben pedig "nekünk már a folyó is borból volt" az ígéreteket illetően. "Nem lett munka, nem lett normális lakhatás, nem lett normális oktatása a gyerekeinknek, hát minket meg a roma politikusaink kiszorítottak a társadalomból a nagypolitika nyomására" - fogalmazott. Az MCF elnöke szerint nem lehet tovább megengedni, hogy minden politikai párt csak arra használja fel a roma embereket, hogy elviszi őket szavazni, és utána négy éven keresztül nem foglalkozik velük senki. Ezért hozták létre a Roma Összefogás Pártot. Kolompár Orbán hangoztatta: "amennyiben összefogunk, a gyerekeinknek lesz munkája, lakása, jövője, emberhez méltó élete". Ehhez a romáknak egyenként ki állniuk egymásért - tette hozzá. Annak kapcsán pedig, hogy arról tájékoztatták, "az egyik párt" szendvicset meg flakonos bort oszt a cigánysorokon, arra biztatta több száz fős hallgatóságát, ha bárki bármit ad, el kell fogadni, de április 9-én a roma pártra kell szavazni.