Szívrohamot kapott a cseh tévé igazgatója

MTI
2001.01.04. 12:50
Súlyos állapotban kórházba szállították a mentők csütörtökön Jirí Hodacot, a cseh közszolgálati televízió (CT) új vezérigazgatóját - jelentette be Jana Bobosíková, a CT hírszerkesztőségének új igazgatója. Az 53 éves Hodac ,,nagy valószínűséggel" szívrohamot kapott, állapota kritikus. Jan Skoula, a prágai mentőszolgálat szóvivője újságírók kérdésére elmondta, hogy az orvosok egyelőre nem kaptak felhatalmazást részletesebb tájékoztatás közlésére Hodac állapotáról. A közszolgálati televízió vezérigazgatójára napok óta nagy nyomás nehezedik, amióta kitört a CT irányítása körüli vihar. Szerda este a prágai Vencel téren több mint százezer ember követelte Hodac és az őt kinevező televíziós tanács azonnali távozását. Ugyanakkor Pavel Dostál kultuszminiszter bejelentette, hogy vádat emel Hodac ellen, mert szerdán este akkor szakíttatta meg a közszolgálati televízió adását, amikor a miniszter éppen a televízióról és rádióról szóló törvény módosításának a kormány által elfogadott javaslatát ismertette a fellázadt szerkesztők egyik hírműsorában.