Bojár Iván András főpolgármesteri biztos lett

MTI
2006.07.26. 14:36

A főpolgármester a Budapest Európa Kulturális Fővárosa 2011. elnevezésű projekt főpolgármesteri biztosának kérte fel Bojár Iván András művészettörténészt, akit egyúttal fővárosi képviselő-jelöltnek is javasol majd a budapesti választmánynak. Ezt Demszky Gábor szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be.

A szabad demokrata városvezető elmondta: az SZDSZ budapesti választmánya augusztus 27-én dönt a kisebbik kormánypárt fővárosi listájáról. Demszky Gábor közölte: a következő hetekben egyenként nevezi meg azokat a fiatalabb generációt képviselő szakembereket, építészeket, urbanistákat, akik fővárosi képviselőként, vezető tisztségviselőként alkotnák majd csapatát a következő önkormányzati ciklusban.

Bojár Iván András, az Oktogon című építészeti folyóirat főszerkesztője, a "Szeretem Budapestet" mozgalom alapítója a civil kezdeményezések elindulását és felerősödését emelte ki a fővárossal kapcsolatban, amelynek jelentősége az, hogy a város lakói új módon kezdtek gondolkodni Budapestről, egyre többet foglalkoznak környezetükkel. Példaként említette a Critical Mass mozgalmat. Véleménye szerint egy átalakuló, dinamizálódó városnak jó, ha a civilekkel együttműködik.