Lázadnak a fővárosi kisgazdák

2001.01.05. 10:41
Az FKGP fővárosi elnöksége törvénytelennek tartja a testület felfüggesztéséről szóló határozatot - áll a budapesti elnökség pénteki kommünikéjében, amit Liebmann Katalin ismertetett. A fővárosi vezetés közleménye az FKGP teljes megújulását követeli. Leszögezik, a kerületi elnökök teljes bizalommal viseltetnek a fővárosi vezetés iránt. Mint ismert Torgyán József a pártelnökség hétvégi, gödi döntésére hivatkozva kedden mentette fel az FKGP fővárosi vezetését. Az ülésen azonban nem született ilyen döntés - mondta el Liebmann tájékoztatóján Molnár Róbert, aki a jegyzőkönyvet vezette a hétvégi eseményen. Németh László, budapesti alelnök az Index kérdésére elmondta, nem tud olyan konkrét bizonyítékról, amely alapján Torgyán József pártelnök elmozdítható lenne. ,,Nem zörög a haraszt, ha nem fújják" - tette hozzá azonban.