A Parlament elé vonulhatnak a fegyveres testületek dolgozói

MTI
2006.09.12. 12:33

A Parlament elé vonulhatnak a fegyveres és rendvédelmi dolgozók október 14-én, ha a kormány nem teljesíti szakszervezeteik követeléseit, jelentette be Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) elnöke kedden Budapesten, a tagszervezetek megbeszélését követően. Az elnök hangsúlyozta, az érdekvédelmi szövetség tagjai egységes állásfoglalást fogadtak el arról, hogy utcára vonulnak, ha szeptember 28-i rendkívüli küldöttgyűlésükig nem születik megállapodás a kormány és a szakszervezetek között.

Kónya Péter elmondta, követeléseik között szerepel, hogy az államreform bizottság az Országgyűlésen keresztül határozza meg milyen feladatokat vár el a fegyveres testületektől, majd biztosítsa az ezekhez szükséges létszámot és pénzt. Az egyenruhások szakszervezetei azt is szeretnék elérni, kapjanak garanciákat arra, hogy ne csökkenjen bérük reálértéke a következő években, az ország költségvetési egyensúlyának helyreállítását követően fizetésük zárkózzon fel az uniós átlaghoz.

Az FRDÉSZ elnöke hangsúlyozta: ha az október 14-i figyelmeztető demonstrációjuk nem jár eredménnyel, október 28-án csatlakoznak a Liga Szakszervezetek által meghirdetett tömegtüntetéshez.