Megalakult a Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat

MTI
2006.10.11. 15:47

A Fidesz-KDNP többségével megalakult Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés szerdán Szolnokon; a testületet az elnök mellett három alelnök irányítja. A közgyűlés 25 igen, 13 nem szavazattal Fejér Andor fideszes politikust választotta elnökké. Havi illetményét 540 ezer forintban állapították meg. Fejér Andor 1998 és 2002 között a szintén fideszes vezetésű megyei önkormányzatban főállású alelnöki tisztet töltött be.

Az új elnök székfoglaló beszédében a megyei testület fontos teendői között az árvízvédelem javítását, az oktatás és szociális terület fejlesztését, az úthálózat korszerűsítését, ezen belül a 4-es főútvonal kétszer két sávossá tételét jelölte meg. Jelezte, ragaszkodnak a megyében meglévő vasúti szárnyvonalakhoz. (A 40 tagú testületben a Fidesz-KDNP 22, az MSZP 14, az SZDSZ 2, míg az MDF 1 mandátumot mondhat magáénak. Egy képviselői hely a Tiszamentiek Szövetségének jutott.)

A közgyűlés alakuló ülésén két alelnököt választott, egy főállásút, Búsi Lajos (Fidesz-KDNP) és egy társadalmi megbízatásút, Kiss János személyében. Egy harmadik alelnök megválasztására később kerül sor. Az önkormányzat döntés-előkészítő feladatok ellátására létrehozta a közbeszerzési bizottságot.