Szocialista többségű lesz a pécsi közgyűlés

MTI
2006.10.11. 19:15

Szocialista többségű lesz az új közgyűlés Pécsett, miután a Baranya Megyei Bíróság szerdán megváltoztatta a területi választási bizottság korábbi határozatát, amelyben az MSZP és az SZDSZ rovására 1-1 mandátumot a Fidesznek és az Összefogás Pécsért Egyesületnek (ÖPE) ítélt.

A bíróság sajtótitkára, Bencze János által MTI-hez eljuttatott indoklásból kiderült: a helyi választási bizottság helyesen állapította meg a választás eredményét akkor, amikor a Fidesz, a KDNP és az ÖPE között egyenlő arányban osztotta el a közösen állított jelöltjeikre leadott töredékszavazatokat. A három önálló jelölő szervezet négy körzetben indított közös jelöltet, de nem állított közös listát. Mivel a töredékszavazatok a jogszabály szerint csak önálló kompenzációs listára kerülhetnek fel, az azzal rendelkező ÖPÉ-nek jóváírta a szavazatok harmadát, a Fidesz-KDNP töredékszavazatai azonban elvesztek, mert a két pártnak önálló nem, csak közös listája volt.

A Fidesz és az ÖPE azért fordult a területi választási bizottsághoz, mert úgy ítélték meg, hogy a helyi bizottságnak a szavazatokat fele-fele arányban kellett volna elosztani a Fidesz-KDNP és az ÖPE között. A grémium helyt adott a beadványnak, az MSZP és az SZDSZ kárára 1-1 mandátumot a Fidesznek és az ÖPÉ-nek ítélt. Az MSZP ezt követően a határozat felülvizsgálatát kérte a Baranya Megyei Bíróságtól. A bíróság döntése nyomán az MSZP-nek a polgármesterrel együtt 21, a Fidesz-KDNP-ÖPÉ-nek 17, az SZDSZ-nek 2, az MDF-nek 1 mandátuma van.