Öt Pest megyei településen lesz vasárnap ismételt választás

MTI
2006.10.24. 13:44
Október 29-én öt Pest megyei településen tartanak megismételt választást, mert az október 1-jei szavazás különböző okokból nem hozott eredményt - közölte a Pest Megyei Területi Választási Iroda munkatársa kedden az MTI-vel.

Takács Mária elmondta, Kerepesen a megyei bíróság döntése alapján kampánycsendsértés miatt kell újra az urnák elé járulni, hogy eldőljön ki legyen a helység polgármestere. Valkón a területi választási bizottság döntése alapján szavazhatnak újra a helybéliek, mert a választási eljárás során jogszabálysértések fordultak elő. Ugyancsak a területi választási bizottság döntött, hogy kampánycsendértés miatt Vasadon is meg kell ismételni a választást.

Budakalászon a helyi választási bizottság mondta ki az újraszavazást, itt mindössze egy szavazatkülönbség döntötte el, ki legyen a polgármester, ám a bizottság vizsgálata szerint több helyi lakosnak akadályozták az urnához járulását, hogy leadja voksát.

Albertirsán a területi választási bizottság döntése értelmében csupán a roma kisebbségi képviselőt kell újraválasztani, mert itt a szavazatok vásárlásával próbálták befolyásolni az eredményt.