Vörösmarti Mihály elfogadta a kormányfő felkérését

MTI
2006.11.14. 16:07

A miniszterelnök felkérését elfogadva kedden Vörösmarti Mihály is tagja lett annak a munkacsoportnak, amely a szeptemberi, októberi budapesti eseményeket vizsgálja. Vörösmarti Mihály nyugalmazott rendőr dandártábornok, csapatszolgálat szakértő jelenleg a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Vele együtt a munkacsoport kilenc személyből áll.

A 2006. november 8-án megalakult testület feladata az események történelmi, történeti hátterének feltárása; társadalmi (tömeglélektani, szociálpszichológiai) előzményeinek, jelenségeinek és következményeinek elemzése; a hatósági fellépés arányosságának vizsgálata, valamint azok alkotmányos, törvényi és egyéb jogi kereteinek értékelése, különös tekintettel az érintettek emberi jogaira.