Etelka, Aletta
3 °C
4 °C

Utálják Salgótarjánt a fiatalok

MTI
2006.11.16. 15:46

Kifejezetten utálja a várost a Salgótarjánban élő fiatalok egyharmada, mindez a diákok körében tavaly készült felmérésből derül ki. Az egy évvel ezelőtti adatgyűjtés során mindössze a gyermekek 11 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon szereti Salgótarjánt. A nógrádi megyeszékhely önkormányzata ezért úgy döntött, hogy idén a gyermekek jogainak hetén megpróbálja a diákokkal együtt megtalálni a város szerethető értékeit és kideríti, miért nem szeretik a fiatalok Salgótarjánt.

A megyei jogú város önkormányzata 1997-ben csatlakozott a francia parlament felhívásához, amely a gyermekjogi egyezmény elfogadásának napját, november 20-át hivatalos ünnepnappá nyilvánította. A nógrádi megyeszékhelyen azóta országosan is egyedülállóként egyhetes programsorozat kapcsolódik az eseményhez, 2006-ban immár tizedik alkalommal.

A gyermekek jogainak hete idén október 20-án, hétfőn kezdődik Salgótarjánban. A hét eseményeivel az önkormányzat szeretné felmutatni a város néhány történeti, kulturális, építészeti, természeti értékét, és néhány olyan jeles személyiségét, amelyekre, illetve akikre a salgótarjáni fiatalok is méltán lehetnek büszkék.