Tévedésből járnak jól a lengyel ápolónők

MTI
2001.01.22. 14:41
A lengyel egészségügyi sztrájkot túl jól fékezte meg a kormányzat: a tavaly év végén a szejm által elfogadott bérrendezési törvényt olyan pongyolán fogalmazták meg, hogy az azt is jelentheti, hogy a lengyel ápolónők nem évi, hanem havi 203 zloty-s béremelésben részesülnek. Ez éppen tizenkétszer annyi, mint amennyit a képviselők és a kormány erre a célra szánt. A tárca vezetőinek fő a fejük, hogy mit tegyenek. Grzegorz Opala egészségügyi miniszter már közölte, hogy a törvényt sürgősen módosítani kell, elkerülendő az esetleges munkaügyi pereket. Miroslaw Sekula, a szejm közpénzek bizottságának elnöke szerint a jogszabályt a törvényalkotó eredeti szándéka szerint szükséges értelmezni. A kínos félreértésnek az ápolónők természetesen örülnek. Jogi szakértőik szerint egyértelmű, hogy havi 203 zlotys béremelés illeti meg őket. Ez minden várakozásukat és elképzelésüket messze túlszárnyalja. Ewa Obuchowska, az ápolónők országos szakszervezetének egyik vezetője máris közölte, hogy a tagság meg van elégedve a béremelés mértékével, úgy tekintik, mint egy elkésett karácsonyi ajándékot.