A kormányzati negyed fejlesztési területéről dönt a kormány

MTI
2007.01.09. 18:31

Várhatóan szerdán tárgyal a kormány arról, hogy a kormányzati negyed helyéül kijelölt Nyugati pályaudvar teljes területének fejlesztése vagy csak a kormányzati épületek létrehozása legyen a projektcég feladata - mondta Görözdi György, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) kormányzati negyed projektvezetője kedden az MTI-nek.

Ha az utóbbi változatot támogatja a kormány, akkor a harminc hektáros alapterületnek csak a 17 százalékát fejlesztené a pályázaton kiválasztott cég - ismertette Görözdi György. A KVI ugyanakkor azt a verziót támogatja, amely szerint a teljes terület infrastrukturális fejlesztése tartozzon a projektcég feladatai közé. Ebben az esetben ugyanis a fejlesztésekre jutó források nagyobb területen oszlanának el.

Így a kormányzati irodák későbbi bérleti díját nem növelné az, hogy az utak, parkolók létrehozására és a sínek lefedésére csak a kormányzati negyed megépítése miatt került sor. A teljes terület infrastrukturális fejlesztésére ugyanis mindenképpen szükség van - mutatott rá a projektvezető. A barnamezős terület megújítása fővárosi érdek is - tette hozzá utalva a kormányzati negyed létrehozásának várható turizmusfejlesztő hatására.