Pénteken felavatják a hejcei tragédia emlékművét

Index/MTI
2007.01.18. 18:13


Klikk a képre!

Évfordulós emlékmisét mutatott be csütörtökön a pozsonyi Szent György-kápolnában Frantisek Rábek szlovák tábori püspök abból az alkalomból, hogy egy évvel ezelőtt a magyarországi Hejce határában 42 emberéletet követelő katasztrófát szenvedett a szlovák légierő AN-24-es csapatszállító repülőgépe.

A 2006 január 19-én történt emlékezetes tragédiát egyetlen ember, az akkor 27 éves Martin Farkas élte túl, aki könnyebb sérüléseiből néhány héten belül felépült, s azóta is hivatásos katonaként szolgál. A koszovói békemisszióból hazatérő katonákat szállító repülőgép célállomásától, a kassai repülőtértől mintegy harminc kilométernyire fekvő hejcei (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) Borsó-hegynek ütközött. A baleset okait vizsgáló bizottság megállapítása szerint a katasztrófa emberi mulasztás miatt következett be. Pénteken a baleset színhelyén, a hejcei Borsó-hegyen Frantisek Kasicky szlovák védelmi miniszter és Lubomír Bulík vezérkari főnök jelenlétében felszentelik az áldozatoknak emléket állító szoboregyüttes alapkövét.