Iván
9 °C
22 °C

Közszolgálati munkatársak a rádiós Hír Tv-nél

MTI
2007.02.01. 12:45
A közszolgálati rádió munkatársaiból formálódik a tavaszi indulással tervezett Lánchíd Rádió szerkesztői gárdája - írta csütörtökön utcára került számában a Heti Válasz című hetilap. "Az elvándorlás megindult a Lánchíd Rádióhoz" - fogalmazott a hetilap. Példaként hozta, hogy az új rádió főszerkesztője Belénessy Csaba, a Vasárnapi Újság volt vezetője lesz. Helyettese Jónás István, aki eddig a közszolgálati rádió Napközben című magazinjának az élén állt. A Krónikától is többen távozhatnak az új rádióba. A Heti Válasz információi szerint Varga Sándor szerkesztő és Papp Endre műsorvezető is munkahelyet vált. "A vezetők már azt tervezgetik, hogy hogyan csábíthatnák magukhoz a közszolgálati Déli Krónika milliós hallgatótáborát" - írta a Heti Válasz.

A lap cikke szerint a Lánchíd Rádió ugyan "nem titkoltan a Magyar Nemzet és a Hír Tv szellemiségével teríti majd az étert", de a baloldal érdekei is "azt diktálják, hogy a Magyar Rádió jobbosként elkönyvelt munkatársainak legyen hová menniük, így talán önként állnak odébb a közszolgálati adótól". A Heti Válasz szerint politikai értelemben "nyilvánvalóan a balos Klubrádió ellenpárja lesz a Lánchíd", amelynek megjelenésével a médiatérkép "közepére" kerülhet az Info Rádió. Belénessy Csaba, a Lánchíd Rádió Budapest főszerkesztője január végén úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a főváros körzetében fogható új, konzervatív szolgáltató és hírrádió tavasszal indul, a start több sajtóhírben április 20-ra beharangozott időpontja azonban "nincs kőbe vésve".